A Svédország, Norvégia és Finnország területén csoportokban élt Przewalski-féle ló egyenes leszármazottjának tekintik. Ezen a területen vadlovak, minden bizonnyal, már legalább 2000 éve éltek. A Przewalski lóhoz való genetikai közelségére utal az a világosító gén, amelynek hatására a fjord lovon is világosabbak a pofák, a lábak belső felülete, és a hasalj.
A vadlovakhoz való relatív közelségét mutatja az azokra jellemző erős hátszíj, a vállkereszt előfordulása a lapockán, a zebroid csíkozás a lábakon, és a szarugesztenyék gyakori hiánya. Ide sorolhatnánk a felálló sörényt is.
A Dél-Skandináviában honos egykori gudbransdal ló kisebb változataként is számon tartják. A vikingek a IX-X. században, állítólag hátaslóként használták.
A XX. század második fele a fjord kisló szélesebb kőrű elterjedését eredményezte. Norvégiában 7000 lovat tartanak nyilván, ebből 1000 körüli a tenyészkanca, és 70-80 között változik a tenyészmének száma. A különbséget az évjárati csikók, a heréltek és a sportban foglalkoztatott fjord kislovak teszik ki. Dániában, a törzskönyvi ellenőrzés alatt tartott kancák száma: 6000. A svéd állományról nincsenek hitelt érdemlő forrásaink.
Kialakulása természetföldrajzi területén kívül főleg Németországban, Hollandiában, Ausztria tenyésztik. Kisebb nagyobb állománya Európa szinte minden országában megtalálható.
Magyarországon az 1970-es évektől megtalálható, előbb, mint erdészetben kitűnően hasznosítható kisló. Szerepet kapott a muraközi ló regenerálásában, sőt felhasználásával tenyésztették ki, a gyermeklovagoltatás céljára nagyszerűen bevált, tengelici kislovat. A 2000-es évek elején lovasterápia céljából került az országba, majd kisebb körben kedvelt szabadidő ló lett.
A fajtában 2024. évben tenyésztési engedéllyel rendelkező mének