A Póni és Kislótenyésztők Országos Egyesülete fenntartásában lévő póni és kislófajták története
A HUCUL KISLÓ
A fajta kialakulása, jelenlegi helyzete
Az Erdős Kárpátok észak-keleti legzordabb, legvadabb csücske a Tisza, a Prut, a Cseremosz, a Brodina forrásvidéke az erdős, sziklás területeken túl tele van zúgó, veszedelmes hegyi patakokkal, de kitűnő havasi legelőkkel is, ám a vidék még a XVI. század elején is lakatlan, sőt az 1800-as években is alig lakott, szinte megközelíthetetlen érintetlen terület. Ide szivárgott be a más rutén törzsektől a nemzetté rendeződése okán megkülönböztethető hucul népcsoport. Keveredtek ugyan a románokkal és a magyarokkal is, de sokféle szokásukat hosszú-hosszú ideig megtartották. Soha sem a völgyekben, hanem a kiemelkedő hegykúpokon, hegyoldalakon telepedtek meg. Falut nemigen alkottak, hanem szétszórtan éltek (és élnek) vadregényes hazájukban. Lovas népnek tekinthetők, akik éltek-haltak a lóért. Lovon jártak a havasokra, a szomszéd településekre, sőt régente még a templomi esküvőkre is lovon mentek. Közlekedni, még az asszonyok is lóháton közlekedtek. A huculföldön az őslakosság, amely a magas hegyekben elzártan élte vadregényesnek is mondható életét tavasztól őszig lován járt a legközelebbi nagyobb településre, pl. Zabie-be, napi szükségletet és a télire valót bevásárolni.
A hucul vidék az egykori Bukovina, Galícia, Magyarország határterületén (Bocskó, Bilin, Gyertyánliget, Kaszópolyána, Körösmező, Rahó, Lonka, Tiszabogdány, Tiszaborkút, Terebesfejérpatak, Havasmező, Visooroszi, Oroszkő) kelet-nyugati irányban mintegy 200, észak-déli irányban pedig 100 kilométernyire kiterjedő terület. Ebben a hazában a huculok a saját ízlésüknek és főképpen a röghatásnak megfelelően szaporították lovaikat, és gazdájukkal együtt élték azok az évszázadok alatt rájuk szabott, állatot próbáló sorsukat. Az alig bolygatott természeti tájakon kizárólag a lakosság kezén voltak a népcsoportról fajtanevet nyert hucul lovak és gazdájuk érdeke szerint szaporodtak, hogy azok keserves életén segítsenek.
A katonaság málhás ló iránt megnövekedett igénye arra sarkallta a K und K méneskart (vagy tisztjeinek egy részét), hogy az ősi hucul-földi lovak tenyésztését állami ménesben is elkezdje.
A radautzi osztrák katonai ménesben többszöri próbálkozás után 1876/77-ben ismét hucul ménes létesíttetett és véle végérvényesen elkezdődött az úgynevezett nemesített huculló-tenyésztés, egyúttal a hegylakók mostoha körülményekkel dacoló, a létükért való küzdelemben rögszilárddá vált lovának típusformálása.
A minden körülmények között lépésbiztos hegyi kislovakat, - ménesbe kerülve - találóan, szülőföldjük hegycsúcsairól nevezték elé. Példaként többek között megemlíthető, hogy Lucsina hegycsúcs 1590 méter, Tatarka 1547 méter, Stirbul1480 méter, a Deremoxa 1396 méter, Hroby 1509 méter, Gaina 1467 méter, Kamionka 625 méter.
Az alábbi nevekkel kerültek a méneskönyvbe a XIX. század második felében felvásárolt ősi hucul kancák:
Gaina (141 cm marmagasságú, 4 éves), Kittka (141cm marmagasságú, 5 éves), Lucsina (140 cm marmagasságú, 7 éves), Kamionka (140 cm marmagasságú, 4 éves), Zurawna (140 cm marmagaságú, 8 éves), Zukawa (141 cm marmagaságú, 5 éves), Magura (142 cm marmagasságú, 5 éves), Mechna (140 cm marmagasságú, 8 éves), Tatarka 130 cm marmagasságú, 5 éves), Bobieka (140 cm marmagaságú, 4 éves).
A ménesben számtalan mén fedezett, de csak az 1800-as évek végétől számítható a tudatos tenyésztéstechnikán, törzskönyvi nyilvántartáson alapuló tenyésztés, amely az első világháborúig zavartalanul folyt. A Stirbul, Ispas, Taras, Miska, Goral, Hroby mének már szinte genealógiai vonalakat hoztak létre, ám a világégés kezdeti szakaszában a hadsereg a ménes javát elvitte málhás lónak. Takarmányhiány miatt néhány tönkrement, néhányat eladtak a környéken. Ezek lényegében már ekkor elvesztek a tenyésztés számára.
Lucsina történetének legnagyobb számú (122) tenyészkancájából csupán 50 egyedet, három mént (Goral, Hroby I, Ispas) és az évjáratokat tudták áttelepíteni Kottingbrunnba, 1914 augusztusában. Innét az állomány 1915-ben a felső-ausztriai Waldhofba került.
Az I. világháborút követő béketárgyalások átrajzolták Közép-Európa térképét. A téma szempontjából fontos terület, a „HUCUL-VIDÉK” három utódállam, nevezetesen Románia, Lengyelország, Csehszlovákia közigazgatási alárendeltségébe került. A ménes ekkor még meglévő egyedeinek felosztására 1919-ben került sor. A tenyészanyagot Románia, Lengyelország, és Ukrajna kapta meg. Ukrajna a neki szánt állományt nem vette át, lemondott a maga részéről, amit ideiglenesen Eichgrabenben helyezték el, és később, immár vásárlás útján Csehszlovákia és Magyarország szerzett meg.
Bár 1919 júliusában a régi lucsinai állománynak egy töredéke visszakerült Ausztriából Lucsinába, mégis új ménesalapításról kell beszélni, mert a kancaállomány ugyan típusosnak vélt, de származási dokumentációkkal nem rendelkező, a háborúból visszamaradt egyedekből állott. Két törzsmén viszont a háború előtti idők ménesi állományából került ki. Lucsinán az 1919-ben újraindult tenyészet összetétele az alábbi volt: 2 törzsmén, 15 anyakanca, 10 kétéves, 1 egyéves és 2 szopós csikó. Érdemes felsorolni az új alapító kancákat:
1 Panca (1906), 2 Lucsina (1912), 3 Tatarka (1913), 4 Kitka (1910), 5 Ploska (1907), 7 Paraska (1907), 10 Magura, (1908), 11 Rotunda (1910), 12 Sarata (1913), 13 Slatina (1908), 17 Aglalia (1917), 19. Cacica (1917), 20. Marianca (1917), 21. Sulita (1917), 22. Parana (1917), 23. Putila (1917), 24. Laura (1917), 25. Anita (1917). Egy részük máig érő kancacsaládot alapított, egy részük képtelen volt maradandót alkotni. Később még idekerült néhány kanca, ami az idők során képes volt kancacsalád létrehozására.
Egyre nehezebb feladatot jelentett a párosítás. A Goral- és Hroby-törzsek tenyésztése mellett legalább két idegen fedezőménnel kívántak mozgásszabadságot nyerni. Végül két egybevágó székely ló került megvásárlásra Lucsina számára.
Pietrosu, 1930-ban született, fekete mén, 146 (marmagasság), 164 (övméret), 19 (szárkörméret) centiméteres méretekkel.
Ousor, 1929-ben született, szíjalt hátú pej, zebroid csíkoltsággal a lábakon. Méretei: 143, 163, 18 centiméter. A csikói kiváló típusról, zömökségről, feszes hátról és szabályos mellső lábakról tanúskodtak.
Mindkét mén javára szolgált, hogy semmi közük nem volt a három államot átszelő Goral-Hroby genetikai alaphoz. Lucsina újabb kori történetében vonalalapítók lettek.
Prislop névvel a Goral törzs egy mellékágát alakították ki a 84 Diana anyából, Goral I-7 után, 1932-ben született pej színű ménnel. A Prislop törzs az idők folyamán ki is terebélyesedett.
Az I világháború után a fajta a Galíciai területen is elvesztette ménjeit és a törzsek nagy részét. Galícia Lengyelországba olvadt, amelyik a lucsinai ménes Waldhofba került maradványának felosztásából részesedett, s ezzel javítani tudta eredeti tenyészanyagának minőségét, továbbá hozzájutott a Goral és a Hroby törzsek ivadékaihoz. Lengyelországban a köztenyésztés szervezése, vagyis a lengyel hucul ló törzskönyvezése, csak az 1924 utáni időszakra tehető, és saját állami ménes is csak 1938-ban létesült.
A lengyel lótenyésztés is adott egy vonalalapító mént a hucul lófajtának. A mezőgazdasági minisztérium az állami lótenyésztési igazgatóság részére vásárolt egy mént 1937-ben, az 551 törzskönyvi számon regisztrált Polant. Polan 1929-ben született, s bár ismeretlen származású volt, a legreményteljesebb mén, ami a háború után Zabie-ben állott, írták róla.
Miután Ukrajna a háború zárását követő tárgyalások során a neki ítélt eredeti lucsinai tenyész-anyagról lemondott, Csehszlovákia vásárlás útján igényt tartott erre, és Waldhofból, 1922-ben ide került 33 ló. Közöttük 2 tenyészmén, Goral I és Hroby I, 15 kanca, 16 kancacsikó. Goral kancákból 6 egyed, Hroby kancákból 4 egyed, Hroby I kancákból 4 egyed és Miszka I kancákból 1 egyed. Továbbá Hroby I után 12 kancacsikó és Goral I után 4 kancacsikó képezte az igen értékes tenyészanyagot. Egyes források szerint 13 évjárati méncsikó is volt még a vásárolt anyagban.
A Kistapolcsány által megszerzett mének közül az 1908-ban született Hroby I volt a legjobb. Annak ellenére, hogy a Goral I mén is tenyésztésben állt a ménesben, a rendkívül kevés kancalétszám miatt, elkerülhetetlen lett a szoros rokontenyésztés. A tenyésztési bázis szélesítése érdekében 1925-ben (egyes források szerint 1927-ben) megvásárolták az 1924-ben született, ismeretlen származású Gurgul mént.
A trianoni békediktátum Magyarországot a legjobb kislovak hazájától is megfosztotta. A többi országhoz hasonlóan, ennek a hiányát főleg a hadsereg érezte. Néhány, az eredetét némi biztonsággal megállapítható, tenyésztésre alkalmas kancát ugyan találtak az országban, de ismert származású tenyészmének nem voltak fellelhetők. S ekkor jól jött, hogy Ukrajna lemondott a neki szánt lucsinai eredetű tenyész-anyagról, és Magyarországnak sikerült négy gyönyörű, számos nemzedéken át fajtatisztán tenyésztett, az egykori radautzi tenyészetből származó hucul mént és 16 kétéves fajtatiszta hucul kancacsikót megvásárolni. Ezek 1923. január 24-én vonultak be Bántapusztára, a málhás-ló ménesbe
A visszacsatolt turjaremetei ménteleppel, a mocsárkai állománnyal tekintélyes létszám és kiváló minőség volt az országban, de 1944-ben 173 egyedet (kancák, mének és évjárati csikók összesen) a front elől kitelepítették, és a ménes nagy része a Hessen melletti Mansbachba került.
Ebből az állományból és az 1922-ben alapított bántapuszai ménesből szinte semmi nem maradt. Amik nem mentek el Mansbachba azok a világháború alatt szétszóródtak, a maradékot tenyészbénaságra hivatkozva kizárták a tenyésztésből. A szétszóródott állományból Anghy Csabának, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatójának sikerült összegyűjteni pár egyedet és bemutató céllal tartotta azokat az állatkertben. Fedeztetésükre kiváló mén került be Szlovákiából (391 Goral X-20 Káplár), amelyet továbbiak követtek (392 Goral X-24, 2028 Ousor-26).
A kezdeti bizonytalanság után ez a kis állomány 1986-ban megtalálta a helyét az országban, mert az aggteleki karsztra került, eszmei körülmények közé. A fajta az új helyén nem csupán túlélni, de fejlődni, gyarapodni és minőségében javulni is képes volt.
A tenyészet 1992-ben csatlakozott a Póni és Kislótenyésztők Országos Egyesületéhez, amelyik időközben a fajta fenntartója lett. Megkezdődött a fajta hazai széleskörű megismertetése, aminek nyomán a tenyésztői bázisa szépen gyarapodni kezdett. Egyre nagyobb szerepet kaptak az 1-5 kancás magántenyészetek, de mellettük néhány valóban sok kancával tenyésztő magánménes is lábra kapott, sőt a gyermeklovagoltatásba is beépült. A fajta védett jellegéből adódóan a génmegőrzés szabályai szerinti tenyésztés vált kizárólagossá, s ennek során a fajta történeti használatának elvesztésével olyan használati módot kellett találni, amelyik az eredeti génszerkezetre szelektál. Ezt a huculösvényben találtuk meg, aminek során gyermekek százai kezdtek el hucul lovon lovagolni, emelve ezzel a ténnyel a tenyésztői bázist is.
A 2010-es évek közepén 280 körül van a tenyészkancák száma, aminek jelentős hányada a huculösvényben készségvizsgát tett, illetve folyamatosan tesz.
A mének száma húsz egyed körül állandósul és ma már mindegyik törzs képviselteti magát a tenyésztésben. A fajta hazai állománya genetikai diverzitását növelik az importok, egyben hozzájárulnak ahhoz, hogy a fajta minél nagyobb génkészlete legyen meg a hazai állományban is.
A fajtának van nemzetközi szervezete a Huzul International Federation, amely azt tekinti fajtatiszta hucul lónak, amelyek szerepelnek az általa elfogadott nemzeti méneskönyvekben, vagy azok egyik elődjében. Ezen túl apai ágon mindegyik visszavezethető az egyes törzsalapítókra, amelyek már régóta virágzó genealógiai vonalakká terebélyesedtek. Ezek: Goral, Hroby, Pietrosu, Prislop, Ousor, Gurgul és Polan. Új törzs kialakítása nem indokolt Mindegyik törzs több genealógiai vonalból épül fel, és ezen a fajta nemzetközi szervezete nem kíván változtatni.
Megállapításra, illetve elfogadásra kerültek az anyai ági alapítók is, amelyek száma jóval gazdagabb, mint arra a lucsinai ménes 1919-es és a lengyel köztenyésztés hucul törzskönyvezésének 1924- évi megindulásából következtetni lehetne. Ez utóbbi nem volt egyszerű, mert a HIF 1992-es megalakulásáig a fajtát tenyésztő országok érdemben nem ismerték más országok állományát.
A fajta nemzetközi szervezetének állásfoglalása szerint a hucul lófajta alatt ma már nem csak azok a lovak értendők, amelyek bizonyíthatóan (származási dokumentációkból visszavezethetően) a lucsinai ménesből származnak, hanem azok is, amelyeknek némely őse a ma már fel nem lelhető okmányok következtében, csak közvetett bizonyítékok által sorolható a hucul-földi lóállományhoz. Az elfogadott méntörzsek és kancacsaládok régóta a hucul ló hagyományokban gazdag tenyésztéstörténetének a részei, ennél fogva a fajta az utódállamokban (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Ausztria) és Lengyelországban, illetve Ukrajna bizonyos területein őshonosnak tekintendő.
A fajtával kapcsolatos bővebb tájékoztató anyagot a tenyésztési program és más szakirodalmi forrásmunkák tartalmaznak.
A SHETLAND PÓNI
A fajta kialakulása, jelenlegi helyzete
A shetland pónik szülőföldje a Shetland-szigetek. Ez 117, 1430 négyzetkilométer összterületű, hegyvidékkel tarkított, szigetcsoportot foglal magába. Az Északi tenger, továbbá az Atlanti-óceán határán fekszik, a 60-61. szélességi fokon, Skóciától északi irányban 200 kilométerre, Izlandtól délre 800 kilométer távolságra, Norvégiától 300 kilométerre nyugatra. Igen zord éghajlatú vidék.
A Shetland-szigetek területének több mint 90%-át extenzíven hasznosítják, és mindössze 3,5 százaléka alkalmas szántóföldi növénytermesztésre. Hepehupás felszínének nagy részét méternyi magasságú láva fedi, de a többi részét is csak satnya vegetáció borítja.
Feltételezik, hogy a szigetekre az ember közvetítésével kerültek be a shetland pónik, és nagyon valószínű, hogy az Észak-Skóciában élő, törpenövésű póniktól származnak. Az biztosnak vehető, hogy már a normannok előtti időben voltak lovak a szigeteken.
A póniknak kezdetben nem volt jelentősége a szigetvilágon túl. Az évszázados elszigeteltség pedig, egy egyedülálló pónifajta kialakulásához vezetett. Az 1800-as évek elejéig vadlovak módjára szaporodtak, majd ezt követően indult meg tervszerű tenyésztésük.
A shetland póni eredő törzskönyvét Skóciában alapították és az első „Shetland Pony Stud Book Society” 1831-ben jelent meg. A fajta törzskönyvét 1890 óta változatlan formában vezetik. Nyilván tartják benne a csikókat, tenyészkancákat és tenyészméneket. Az Európai Unió jogalkotása által elismert törzskönyvet elfogadják.
A XX. század a shetland póni világméretű elterjedtségét eredményezte. Állománya sok tízezerre tehető. Anglián kívül jelentős shetland póni tenyésztő Franciaország és Hollandia, Ausztria és Németország. Kisebb nagyobb számban Európa minden országában tenyésztik.
Magyarországon is végtelenül népszerű, az utóbbi időben elsősorban kisebb, úgynevezett minishetland változat került előtérbe. Bár a gazdasági válsággal és a jogkerülés elharapódzó lehetőségével, a hatalmas méretű holland anyag bekerülésével a korábbi tenyésztési lendület alábbhagyott, még mindig szép számú értékes tenyészanyag van az országban.
Az egyedek három ősi soros származását hosszú ideig elegendőnek tartották, a legutóbbi egyeztetések során ennél hosszabb ismert származás szükségességét helyezték kilátásba. A végleges döntés még nem ismert. A magyarországi tenyésztési gyakorlat, amelyik az ötnemzedékes ismert származást tekinti követendőnek, nemzetközi szinten is versenyképes lehet.
A fajta magyarországi törzskönyvét Póni- és Kislótenyésztők Országos Egyesülete vezeti. Az Egyesület szakmai munkáját a tenyésztési hatóság évenként felülbírálja. A fajta első hazai méneskönyvét a Póni és Kislótenyésztők Országos Egyesülete 2009-ban adta ki. Az Egyesület kapcsolatot ápol a fajta központi tenyésztő szervezetével. (The Shetland Pony Stud-Book Society (Shetland House, Scotland, 22 York Place, Perth, PHZ 8EH).
A fajtával kapcsolatos bővebb tájékoztató anyagot a tenyésztési program tartalmazza.
A HAFLINGI KISLÓ
A fajta kialakulása, jelenlegi helyzete
Származási helye Tirol. A terület őshonos, kistermetű lovai képezték a fajta alapját, amelyek mint a tiroli paraszt hegyi málhás lova végezték mindennapi munkájukat. Tudatos tenyésztése az 1800-as évek utolsó negyedében indult el, az 1874-ben Dél-Tirolban született 249 Folie nevű mén felvásárlásával és felállításával. E ménnek még két fia, az 1887-ben született 14 Folie és az 1897-es születésű 252/233 Hafling játszott szerepet a fajtává válásban. A 249 Folie előtt, szerepet kapott még az 1868-as születésű 133 El Bedavi XII arab félvér ló is (El Bedavi mének Bábolnán is fedeztek.)
A 249 Folie felállítása után, a fajtatiszta tenyésztés vált elsődlegessé és kizárólagossá a fajta tenyésztésében. Ezzel lezárult a fajta kialakulásának első szakasza.
1897-1904. között jelölik meg a fajta fejlődésének második korszakát. Huyn gróf fáradozásának eredményeként ebben az időben alakultak meg az első tenyésztőtársaságok. Ő, a tenyésztési szabályzatok kidolgozásával és betartatásával megszilárdította a tenyésztést.
1904-ben, Möltenben, megalakult az első Haflingi Lótenyésztő Társaság.
Az 1912-1923. közötti harmadik szakasz meghatározó erejű a fajta fejlődésére és későbbi elterjedtségére. A St. Germain-i békeszerződéssel, 1919-ben, kettévált Észak- és Dél-Tirol. Észak-Tirol továbbra is osztrák terület maradt, míg Dél-Tirol Olaszországhoz került. A szétválás idején, a haflingi állomány jelentősebb része osztrák területen volt. A szigorú tenyésztési fegyelem, és az egyértelmű tenyészcél érdekében végzett szelekció gyors tenyésztési előrehaladást eredményezett.
Már 1920-ban megindult az első tenyésztőtársaság szervezése, és az 1921-ben Zams-ban meg is alakult. 1920-ban megszervezték az első tenyészszemlét és kiállítást.
A fajta fejlődésének és kialakulásának negyedik szakasza az 1924-1947. közötti időszakra tehető.
Dr. Thurner nagy érdeme, hogy 1926-ban megjelenhetett az első haflingi kancatörzskönyv, amelyet 1938-ban kiegészített a mének genealógiai vonalával.
A fajta vonalalapító ménjei: Bolzano (született: 1915), Nibbio (1920), Willi (1921), Stelvio (1923), Anselmo (1926), Massimo (1927), Student (1927).
A fajta fejlődésének ötödik szakaszában – 1947-1961. között – kiépítették a minőségi kancacsaládokat, megvalósították a következetes fajtatiszta tenyésztést, és ezekre az eredményekre támaszkodva kiléptek a nemzetközi porondra.
A fajta legújabb kori történetét 1976-tól számíthatjuk. Ekkor alakult meg a Haflingi Lovat Tenyésztők Világszövetsége.
A fajta legjelentősebb tenyésztő szervezete a Haflingi Lovat Tenyésztők Szövetsége. Székhelye a Tirolban fekvő Ebbs. (Haflinger Pferdezucht Verband, Tirol). A XX. század elejétől határozza meg a fajta fejlődését. Tevékenysége eredményeként lett a tiroli paraszt hegyi málhás lovából a világ legnépszerűbb, legelterjedtebb, legjobban becsült, nemzetközileg keresett szabadidő lova. A Haflinger Pferdezucht Verband, Tirol vezeti a fajtának az eredő tözskönyvét. Az eredő törzskönyv vezetésében 2012-ben és 2013-ban kisebb változtatásokat fogadtak el.
Haflinger Welt- Zucht- und Sportvereinigung (HWZSV) néven, 2013. február 1. nappal megalakították a haflingi fajta új világszervezetét. A világszervezet székhelye Bozen (IT), a tenyésztést érintő illetékességi központ és vele együtt a világszervezet titkársága Ebbs (Ausztria/Tirol) székhellyel működik. Létrejött az Europäischen Verbandes der Haflinger Pferdezüchter (EVH) Haflingi Tenyésztők Európai Szövetsége, ami tagja a Haflinger Welt- Zucht- und Sportvereinigung (HWZSV) szervezetnek.
A tiroli eredőtörzskönyvnek filiáléi a nemzeti méneskönyvek, amiket a Haflinger Pferdezucht Verband, Tirol és a Haflinger Welt- Zucht- und Sportvereinigung (HWZSV) elismer. A Póni és Kislótenyésztők Országos Egyesülete a fajta magyarországi fenntartója tagja volt a Haflingi Lovat Tenyésztők Világszövetségének és a jogfolytonosság okán tagja a 2013-ban átalakult és kibővített nevű világszervezetnek is!
A fajta a világ minden országában rendkívül népszerű. Népszerűségét a kitűnő menedzsmenten túl a fajta univerzális jellegének és sajátságos színének köszönheti. Magyarországon is igen sok híve akad, aminek okán lehet a Póni és Kislótenyésztők Országos Egyesülete a fajta haza fenntartója..
Az Egyesület szakmai munkáját a tenyésztési hatóság évenként felülbírálja. A fajta első hazai méneskönyvét a Póni és Kislótenyésztők Országos Egyesülete 2005-ben adta ki.
A fajtával kapcsolatos bővebb tájékoztató anyagot a tenyésztési program tartalmazza.
A FJORD KISLÓ
A fajta kialakulása, jelenlegi helyzete
Eredeti tenyésztésterülete Norvégia nyugati partjától az északi területekig terjedt, majd tért hódított előbb Svédországban, azután Dániában. Ma Norvégia, Dánia és Svédország olyan honos pónifajtájának tartják, amelyik kitűnően alkalmazkodott kialakulási helyének természeti viszonyaihoz.
A Svédország, Norvégia és Finnország területén csoportokban élt Przewalsky-féle ló egyenes leszármazottjának tekintik. Ezen a területen vadlovak minden bizonnyal már legalább 2000 éve éltek. A Przewalsky-féle lóhoz való genetikai közelségére utal az a világosító gén, amelynek hatására a fjord lovon is világosabbak a pofák, a lábak belső felülete, és a hasalj.
A vadlovakhoz való viszonylagos közelségét mutatja az azokra jellemző erős hátszíj, a vállkereszt előfordulása a lapockán, a zebroid csíkozás a lábakon, és a szarugesztenyék gyakori hiánya. Ide sorolhatnánk a felálló sörényt is.
A Dél-Skandináviában honos egykori gudbransdal ló kisebb változataként is számon tartják. A vikingek a IX-X. században, állítólag hátaslóként használták.
A fajta szervezett tenyésztése 1864 óta folyik Norvégiában. Ebben az időben alapítottak máig fennálló vonalakat a Bergfast, a Hakon Jal és az Qyarblakken nevű mének, amelyek a fajtává válásban döntő szerepet játszottak.
Első méneskönyvét az 1900-as évek elején adták ki. Eredeti tenyésztő szervezete is Norvégiában van, amelyet Norvegisches Pferdecenter néven, Starum, Lena, Norvégia székhellyel jegyeztek be. Ez a szervezet munkálkodik a nemzeti szövetségek összefogásán is. Ennek a neve Fjord Horse International, székhelye: 6770 Nordfjordeld, Norway.
A norvéggal azonos jelentőségű és értékű tenyésztés folyik Dániában. A tenyésztő szervezetének neve: Fjordhesteavlen i Denmark.
A XX. század második felében elindult a fjord kisló szélesebb kőrű elterjedése. Norvégiában 7000 lovat tartanak nyilván, ebből 1000 körüli a tenyészkanca, és 70-80 között változik a tenyészmének száma. A különbséget az évjárati csikók, a heréltek és a sportban foglalkoztatott fjord kislovak teszik ki. Dániában, a törzskönyvi ellenőrzés alatt tartott kancák száma: 6000. A svéd állományról nincsenek hitelt érdemlő forrásaink.
Kialakulása természetföldrajzi területén kívül főleg Németországban, Hollandiában, Ausztriában tenyésztik. Kisebb nagyobb állománya Európa szinte minden országában megtalálható.
Magyarországon az 1970-es évek elején tűnt fel, ekkor még, mint az erdészetben kitűnően hasznosítható kisló. Szerepet kapott a muraközi ló regenerálásában, sőt felhasználásával tenyésztették ki, a gyermeklovagoltatás céljára nagyszerűen bevált, tengelici kislovat.
A 2000-es évek elején más megfontolásból, lovasterápia céljából került az országba, majd kisebb körben kedvelt szabadidő ló lett.
A fajta magyarországi törzskönyvét Póni- és Kislótenyésztők Országos Egyesülete vezeti, miután a tenyésztési hatóság egyetértésével a mezőgazdasági minisztertől megkapta a fajtafenntartó jogot. Az Egyesület szakmai munkáját a tenyésztési hatóság évenként felülbírálja. Az Egyesület tagja a fajta nemzetközi szervezetének.
A fajta első hazai méneskönyvének kiadása még várat magára, mert lelkes tenyésztőköre és az állománynagyság még nem érte el azt a kritikus tömeget, ami indokolta volna a méneskönyv kiadását.
Az örömteli, hogy növekszik azoknak a tenyésztőknek a száma, akik nemzetközileg is figyelemre méltó minőségben kívánják a fjord lovat Magyarországon tenyészteni. Megindultak azok a behozatalok, amelyek a hazai állományban a rokontenyésztés szorításában fennálló helyzetet a közeljövőben feloldják.
A MAGYARORSZÁGI SPORTPÓNI
A fajta kialakulása, jelenlegi helyzete
A Póni- és Kislótenyésztők Országos Egyesülete 1992-től Magyarországra kiterjedően több póni és kislófajtának fajtafenntartó szervezete lett. A tenyésztési hatóságnak bejelentve ettől az időponttól kezdte meg a magyar sportpóni kialakítását az országban már megtalálható, ismeretlen- és vegyes származású, majd az egyre gyarapodó fajtatiszta pónikancák, továbbá shagya arab mének felhasználásával. Később félvér mének és félvér kancák, esetenként telivér kancák és mének növelték a genetikai alap változatosságát. Az Egyesület 2010-ben kiadta az első Sportpóni méneskönyvet, amiben 100 egyedet meghaladó, ellenőrzésben tartott kanca szerepelt. Erre a tenyészállat-létszámra és adatbázisra alapozva kapta meg az Egyesület a magyar sportpóni s fajtafenntartási jogát.
A fajtanév megjelölés nem egységes, értékmérő tulajdonságában nem mélyen rögzült fajtát, hanem egy típust jelöl. Genetikai értelemben egy szintetikus populáció. Sem földrajzi területhez, sem hosszú hagyományhoz nem kötődik. Megjelenése törvényszerű a gyermek lovasportok kialakulásával. Az európai országok többsége mára már kialakította a maga sajátságos sportpóni típusát, amit minden országban sportpóni fajtaként ismernek el. Ez a szintetikusfajta elsősorban a nagyobb lovas-tudású gyerekeknek átmeneti lova a valódi póni és a félvér ló között, de nagyobb termetű fiatalok részére főként hobbycélú hátasként, vagy fogat-lóként is számításba jön. Egészen kiválóan képzett és ifjúsági korú versenyzőknek nemzetközi szereplésre is lehetőségét kínál. Az európai sportlóval hasonló tenyésztési elvek mellett tenyésztik, azzal a különbséggel, hogy a póni génhányada és a marmagassága határértékekhez kötött. A tenyésztés a 25 százalékos póni génhányadot követeli, a 148 centiméter bottal mért maximális marmagasságot csak kívánatosnak tartja. A sport-szakágak a bottal mért 148 centiméteres marmagasságot törvényszerűségként kezelik és közömbös számukra a póni génhányad. Egyébiránt a sportpóni génszerkezetének a kialakításában résztvevő fajták aránya nincs meghatározva. Általában különböző pónifajták kancáinak, főleg arabbal, esetleg angol telivérrel vagy angol félvérrel (de sohasem hidegvérűvel) egységesített változata.
Ennek a szintetikus fajtának Európa-szerte létezik egy osztálya, amit sportpóni méneskönyvben tartanak nyilván, de megkövetelt, hogy minimum 12,5 % welsh póni genetikai háttere legyen.
A jelenlegi hazai helyzet annak ellenére biztató, hogy más fajtákhoz hasonlóan a gazdasági válság hatására itt is lényegesen csökkent a tenyésztési kedv. Ennél a típusnál enyhe keresleti piac van, ami képes ébren tartani a tenyésztést, ugyanakkor a nemzetközi teljesítményre képes sportpónira minden más egyéb sportlónál nagyobb kereslet van.
A fajtával/típussal kapcsolatos bővebb tájékoztató anyagot a tenyésztési program tartalmazza.